Bankjegy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A bankjegy olyan pénzjegy, melyet egy arra feljogosított (azaz bankjegykibocsátási szabadalommal rendelkező) bank, a jegybank bocsát ki. A legtöbb országban csupán egyetlen jegybank van, a központi bank, de például az Egyesült Királyságban több bank is rendelkezik ilyen joggal. A bankjegyek mellett más típusú pénzjegyek, például az államkincstár által kibocsátott államjegyek is lehetnek forgalomban.

Ma a legtöbb országban a készpénzállomány döntő részét bankjegyek képezik, kisebbik részét érmék. A forgalomban lévő bankjegyek mennyiségét a kibocsátó jegybank szabályozza, továbbá szavatolja ellenértéküket. A bankjegyek tervezéséről, gyártásáról, kibocsátásáról, cseréjéről, bevonásáról is a jegybank gondoskodik. A bankjegyek ellenértékét régen a jegybank úgy szavatolta, hogy garantálta azok értékpénzre (aranyra vagy ezüstre) váltását. Mióta a legtöbb ország felhagyott a nemesfém alapú monetáris politikával, a jegybankoknak megszűnt a nemesfémre váltási kötelezettsége, a bankjegyek (és az inherens értékkel gyakorlatilag szintén nem rendelkező nem nemesfém érmék) fedezetét az ország gazdasági teljesítőképessége fedezi.

Bankjegykibocsátás Magyarországon

Magyarország területén legelőször az osztrák jegybank (Wiener Stadt Banco, később Oesterreichische National Zettel Bank, majd privilegirte oesterreichische National-Bank) bankjegyei jelentek meg (1762). Az első magyar kiadású bankjegyek az 1848-49-es szabadságharc idején kerültek forgalomba, kibocsátójuk a Magyar kereskedelmi Bank volt. A szabadságharc leverése után ismét a bécsi központú privilegirte oesterreichische National-Bank jegyei forogtak.

A kiegyezéskor a magyar fél el akarta érni a különálló magyar jegybank felállítását, ezt azonban a császár meggátolta. Ehelyett a közös felügyelet alatt álló Osztrák-Magyar Bankot hozták létre az osztrák jegybank jogutódaként (1878). A bankjegyekkel egyidőben államjegyek is voltak forgalomban, melyeket a Staats-Central-Casse (kiegyezés utáni magyar nevén: császári és királyi közös központi pénztár) adott ki. A korona bevezetésével egyidőben (1892) azonban megszűnt az államjegyek forgalomba hozatala.

Trianon után az Osztrák-Magyar bankot likvidálni kellett, a kezdeti zűrzavaros időszakban laza kontroll alatt folyt a papírpénzkibocsátás. A tanácsköztársaság idején (1919) a Magyar Postatakarékpénztár adott ki pénztárjegyeket - ezek fedezetét a bevont osztrák-magyar bankjegyek képezték. A pengő bevezetéséig (1927) államjegyek voltak forgalomban. A pengő kibocsátója a függetlenné vált ország önálló jegybankja, a Magyar Nemzeti Bank volt. 1944-ig más nem is bocsátott ki pénzjegyeket, ekkor a megszálló Vörös Hadsereg adott ki fedezet nélküli hadipénzeket. Az 1946-ban kiadott adójegyek sem jegybanki kibocsátások voltak. A forint bevezetése óta ismét a Magyar Nemzeti Bank bankjegyei az egyedüli papírpénzek Magyarországon.

Az első Orbán kormány 2001-ben módosította a jegybank törvényt, amellyel lemondott a pénzkibocsátás jogáról, és a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) az Európai Központi Bank felügyelete alá helyezte.

Anyaga

polimer alapú bankjegy (50 ausztrál dollár)

Ma a világon két alapanyagból készítik a bankjegyeket. A legelterjedtebb a papír. E módszer során több papírréteget nyomnak össze, így több biztonsági elemet tud a bankjegy tartalmazni.

A másik forma a polimer. Ezt a módszert Ausztrália vezette be elsőként 1991-ben. A polimer bankjegyek nyomtatása szabadalommal védett, így kizárólag a Securency cég teheti ezt meg.[1]

Jegyzetek

További információk